Az angol ötödik vonalban már a 21. fordulót rendezik, mely során igazi csemege vár a futballkedvelőkre, mert a rájátszás helyekért folyó csata kap egy újabb izgalmas felvonást.
Bromley FC – Aldershot Town
A legjobb formában lévő csapat titulusának birtokosaként a londoniak nagy reményekkel várhatják az újabb hazai összecsapásukat, amelyen ismét szeretnék kiszolgálni a H2T Group Stadium publikumát. A fővárosiak meccseire kilátogatók nem panaszkodhatnak, hiszen tízből nyolc alkalommal nyertek Andy Woodman tanítványai, akik ezúttal is reménykedhetnek abban, hogy újabb három ponttal gazdagodnak, mert a vendégségbe ékező hampshire-iek számára nem sok babér terem ebben az idényben idegenben. A „The Shots” amúgy sem szereti ezt a párosítást, hiszen nyolc mérkőzés óta nem tudtak nyerni, de talán épp ebben jelent majd változást Tommy Widdrington, akinek eddig az egy találkozása a másik padon ülő szakemberrel sikert jelentett számára. Noha akkor még nem a mostani klubja edzője volt, de a közös múlt ezen apró részlete legalább a vendégek mellett szól, mert ezen kívül nagyon nehéz olyat találni, ami alapján ne gondolhatnának azt, hogy a „The Ravens” újabb győzelmet arat majd ebben a fordulóban is.
Solihull Moors – Gateshead FC
Ugyan csak egy hely, de valójában öt pont választja el egymástól a két csapatot és a hazai pálya előnyét élvező középföldiek állnak jobban. Andy Whing a nyáron vette át az irányítást a csapatnál és eddig egész jó a teljesítményük, mert a meccseik felét meg tudták nyerni a bajnokságban. Azonban odahaza még van min javítani, már csak azért is, mert a hétvégén ereséget szenvedett a „The Moors” saját közönsége szeme láttára, amit valamikor ki kell javítaniuk. Nem is találhatnának erre jobb opciót, mint az északkelet-angliaiak elleni rangadón, amely során egy siker kiengesztelné a The Automated Technology Group Stadium közönségét, valamint még nagyobbá tehetné a szakadékot a két együttes közt. Csakhogy Rob Elliot legénysége nyerte az előző két meccsét és idegenben sem teljesen elveszett, amihez hozzájárul az is, hogy övék a második legtöbb lőtt gól a ligában, s a „The Tynesiders” támadógépezete idén ritkán marad gól nélkül. Ez alapján adja is magát a lehetőség, hogy a találatokat vegyük célba, mert mindkét fél előszeretettel veszi be ellenfele kapuját, s most ezt mindkét csapat meg is teheti akár.
Rochdale AFC – Altrincham FC
Egyelőre közel sem áll jól a negyedik vonalból búcsúzott „The Dale” szénája, mint ahogy azt sokan remélték, mert jelenleg nehéz elképzelni, hogy a manchesteriek valóan vissza fognak jutni egy éven belül a magasabb osztályba. Ugyanis Jim McNulty alakulata négy pontra van az utolsó rájátszás helytől, márpedig az előző évek tanulsága az, hogy a dobogósoknak van igazából reális esélyük a feljutásra, azok pedig tizenkét egységre vannak a hazaiaktól. A javítás reménye azonban adott, hisz a Crown Oil Arena vendégei azok a traffordiak lesznek, akik öt ponttal jobbak eddig, mint a házigazdák, így aztán ha kikapnak idegenben, akkor Phil Parkinson fiainak helyzete is csak nehezebb lesz. Viszont a „The Robins” a hétvégén még csak a harmadik vereségét szenvedte el, mert a rutinos szakember irányítása alatt ez megszokottá vált, hogy csapatát rendkívül nehéz két vállra fektetni. Idegenben is szépen termelik a gólokat, márpedig a hazaiak védelme ellen ez elég is lehet, mert jó esély nyílik rá, hogy ezen a találkozón is betalál mindkét fél.